Április folyamán ebben az évben is lezajlottak a Magyar Természettudományi Társulat által a 7. és a 8. évfolyamos alapiskolás diákok részére meghirdetett Teleki Pál földrajz-, a Herman Ottó biológia- és a Hevesy György kémiaversenyek felvidéki fordulói.
A szlovákiai magyar iskolák tehetséges diákjai részére a verseny döntőinek szervezését a Mentor Tehetségsegítő Tanács koordinálta. A földrajzverseny szakmai-szervezési előkészítését Bacsó Péter, a párkányi Ady Endre iskola igazgató-tanára, a biológia versenyt Csákvári Zoltán, a búcsi Katona Mihály Alapiskola tanára végezte. E két versenyt a magyarországi megyei fordulók részeként online tartották. A kémiaversenyt április közepén már jelenléti formában sikerült megrendezni a komáromi Selye János Egyetem Tanárképző Karának Kémia Tanszékén, melynek főszervezője Varga Andrea tanszékvezető volt. A laboratóriumi kísérleteket Hengerics Szabó Alexandra adjunktus készítette elő és felügyelte.
A versenyek felvidéki döntőin a következő iskolák diákjai vettek részt:
Szabó Gyula Alapiskola, Dunaszerdahely, Bartók Béla Alapiskola, Nagymegyer, Kóczán Mór Alapiskola, Csilizradvány, Arany János Alapiskola, Ekecs, Marianum Egyházi Iskolaközpont, Komárom, Kürti Alapiskola, Buzitai Alapiskola, Királyhelmeci Gimnázium, Dobó István Alapiskola, Nagyszelmenc, Bodrogszerdahelyi Alapiskola, Dunamocsi Alapiskola, Széchenyi István Alapiskola, Felsőszeli, Korvin Mátyás Alapiskola, Alistál, Katona Mihály Alapiskola, Búcs, Márai Sándor Gimnázium és Alapiskola, Kassa, Zsigárdi Alapiskola.
A versenyek döntőinek legeredményesebb diákjai és felkészítő tanáraik:
Teleki Pál Kárpát-medencei Földrajz-Földtan Verseny
7. évfolyam
(tanuló neve, felkészítő tanár neve, iskola neve)
1. Mark Raveendra Nathan, Pillai Bacsó Péter, Ady Endre Alapiskola, Párkány
2. Kozmann Krisztina, Kondrot Zsuzsanna, Buzitai Alapiskola
8. évfolyam
1. Kišiday Viktor, Lázár Csilla, Márai Sándor Gimnázium és Alapiskola, Kassa
2. Bánó Máté, Lázár Csilla, Márai Sándor Gimnázium és Alapiskola, Kassa
3. Poló Zsófia, Varsányi Zoltán, Zsigárdi Alapiskola
Herman Ottó Kárpát-medencei Biológiaverseny
7. és 8. évfolyam
1. Kováč Áron, Bertics Denisza, Kaszonyi Dóra Dobó István Alapiskola, Nagyszelmenc
2. Jakab Eszter, Bertics Denisza, Kaszonyi Dóra Dobó István Alapiskola, Nagyszelmenc
3. Hlivják Vivien, Várady Klára, Bodrogszerdahelyi Alapiskola
Hevesy György Kárpát-medencei Kémiaverseny
7. évfolyam
1. Kiss Gergely, Bartal Mónika, Szabó Gyula Alapiskola, Dunaszerdahely
2. Rasztgyörgy Jázmin, Görcs Ildikó, Arany János Alapiskola, Ekecs
3. Gróf Réka, Bartal Mónika, Szabó Gyula Alapiskola, Dunaszerdahely
8. évfolyam
1. Melicher Kinga, Bartal Mónika, Szabó Gyula Alapiskola, Dunaszerdahely
2. Balogh Áron, Maczkó Edit, Kürti Alapiskola
3. Fónod Noémi, Bartal Mónika, Szabó Gyula Alapiskola, Dunaszerdahely
A sikeres versenyzőknek és felkészítő tanáraiknak gratulálunk. A legjobbak május folyamán Egerben az Eszterházy Károly Egyetemen, illetve a Fertő-Hanság Nemzeti Parkban megrendezésre kerülő Kárpát-medencei döntőkön képviselik a felvidéki diákokat.
A versenyekbe sikeresen bekapcsolódott diákok és felkészítő tanáraik meghívást kapnak a Mentor Tehetségsegítő Tanács által 2022. május 31-én szervezendő tanulmányútra, melynek célállomásai Mánya, Felsőaha, Alsóbodok, Kisvezekény, Garamszentbenedek és Borfő.
Pék László, Mentor TT