Digitális technológiák képzésről

A Mentor Tehetségsegítő Tanács júliusban Komáromban, a Módszertani Központban „Digitális technológiák alkalmazása a helytörténeti kutatásban” címmel képzést tartott az értékek iránt érdeklődők számára.
A Felvidéki Értéktár Bizottság (FÉB) elnöknője, Rancsó Andrea bevezető beszámolójából megtudhattuk, hogy a Felvidéken 57 értéktár van bejegyezve. Ezek közül főleg azok aktívak, melyek más szervezetek mellett, vagy velük együtt működve tevékenykednek. Céljuk összegyűjteni, dokumentálni, kategorizálni, digitalizálni a magyar kultúra évezredes értékeit, szellemi és anyagi javait, épített műemlékeit és természeti kincseit, valamint ezeket feltölteni a Szlovákiai Magyar Művelődési Intézet (SZMMI) által működtetett weboldalra – Értéktár menupont alatt-, így őrizve meg őket az utókornak. Az ilyen értékek jegyzékbe vételére bárki ingyenesen javaslatot tehet a saját településén, ahol működik helyi értéktár bizottság. Ami másnak kacat, az kincset érhet a hozzáértő szemnek. A Felvidéki Értéktárban 303 bejegyzett érték van, köztük 8 ógyallai, melyeket megtalálhatnak, ha az intezet.sk címre kattintva a már megadott menuben keresgélnek. A Felvidéki Településmustra adatbázisban részletesen megismerhetjük saját településünk.
Szanyi Mária néprajzkutató az értékkutatás helyszíneivel, gyűjtési munkálatok folyamatával és az adatok feldolgozásával ismertetett meg bennünket. Család, otthon, iskola- a legfontosabb alapjai minden kutatásnak, az elsődleges információszerzés itt történik. Ehhez jön a könyvtár, múzeum, levél-és irattár, falusi krónikák, internet és terepmunka. Csupán pár évünk van arra, hogy a még élő nagyszülők meséit, emlékeit, háborús történeteit meghallgassuk és lejegyezzük, mielőtt ez a generáció kihal és velük veszik a múltunk is. Az ilyen jegyzetelésnél ne felejtsük el feltüntetni az adatközlő nevét, születési helyét, lakhelyét, foglalkozását, aznapi dátumot és az adatokat gyűjtő személy nevét. Ha a nagymamám még élne, most innám a szavait, mindent leírnék, amiit a múltról tud, és sose mondanám, hogy „jaj, ezt már százszor hallottam”!
A képzés további részében Haraszti Gyula, a Kincskeresők állandó média partnere és az interaktív televízió munkatársa a fotózás és videó készítés rejtelmeibe vezetett be. Aranymetszés, harmadolás, felezővonal, automataélesítő, zajszűrő, apró trükkök, melyekkel szép kompozíciót készíthetünk, eltüntethetjük a csillogást, kivédhetjük a fényvisszaverődést, szebbé tehetjük a régi fotókat. Tippeket kaptunk ingyenes oldalakhoz videók vágására és feltöltésére.
Bödők Károly, a FÉB szakmai alelnöke bemutatott egy új mobilalkalmazást az értékek megörökítésére és feltöltésére az adatbázisba. Ez az új verzió hamarosan használható lesz, térképpel és ösztönző pontokkal a legtöbb képet feltöltőknek.
A délutáni órákban Rancsó Andrea beszélt a podcast műfajról. A podcasting technológia lehetővé teszi digitális hang- és videó anyagok közzétételét az interneten. A felhasználók feliratkozhatnak a csatornákra, ahol, mint ingyenes rádió, meghallgathatnak riportokat, sorozatokat, interjúkat, beszélgetéseket, bemutatókat. Bárki készíthet és indíthat podcastot, így a saját adásunkat is megoszthatjuk. A podcast lehet szóló, beszélgetős, történetmesélős, panelbeszélgetés, hangjáték, interjú formátumú. Hogy ezt mi is kipróbáljuk, feladatként párokba vagy csoportokba rendeződtünk és kb. 10 perces, az értéktárral kapcsolatos témájú hanganyagot vettünk fel a mobilunkra. A továbbiakban Rancsó Péter a Villa Heten PT képviseletében a hangfelvételek vágását, szerkesztését, feltöltését és a munkák technikai hátterét ismertette. A készített hanganyagot a számítógépbe betöltöttük és ingyenes oldalról zenéket választottunk. Majd egy szintén ingyenes program segítségével próbáltuk ki a zene szövegbe illesztését, a hanganyag vágását és a projekt munka közbeni mentését. Bár ez sok gyakorlást igényel, de mindenképpen jó alapokat kaptunk ahhoz, hogy a hanganyagot, miként társítsuk zenével, vágjuk ki a nem kívánt részeket, hogy az minél érdekesebb és hallgathatóbb legyen. A tartalmas képzésről rengeteg új információval tértünk haza.
Pápes Jolán, Ógyalla

Print Friendly, PDF & Email

Next Post

Ady-ösztöndíj kiírás, 2021

szo okt 16 , 2021
Felhívás A Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége és a Mentor TT – Felvidéki Tehetségsegítő Tanács a magyarországi NEMZETI TEHETSÉG PROGRAM keretében (NTP-ADY-M-21) Ady Endre-ösztöndíjat hirdet a magyar nyelvű oktatásban résztvevő, kiemelkedően tehetséges és szociálisan hátrányos helyzetű tanulók támogatására. Az SZMPSZ-hez a komáromi, újvári, lévai, nagykürtösi, rimaszombati, rozsnyói és pozsonyi járásokból várják a pályázatokat. A […]