A Mentor Felvidéki Tehetségsegítő Tanács 2022- ben ismét tanulmányutat szervezett a szakmai programjaiba bekapcsolódó tehetséges diákok számára. Tavaly a járványhelyzet miatt őszre halasztott szakmai út után ebben az évben ez a program Balassit idézve az „Áldott szép Pünkösdnek gyönyörű idejében“ valósult meg. A szakmai kiránduláson május utolsó napján két autóbusszal 73 felsőtagozatos diák és 23 tanár indult útnak. A diákok többségében Párkány, illetve Galánta környékéről verbuválódtak, de a keleti végekről a nagyszelmenci iskola is módot talált arra, hogy diákjaik csatlakozzanak a nyugati régióban élő társaikhoz.
A tanulmányútra azok a diákok kaptak meghívást, akik sikeresen szerepeltek a Mentor TT természettudományi – Teleki földrajz, a Herman biológia és a Hevesy kémia – versenyek felvidéki megmérettetésén, vagy a Kincskeresők – helyi értékeket feldolgozó diákok országos konferenciáján, illetve aktív résztvevői voltak a szervezet azon képzésének, mely a diákoknak a tudományos kutatásra történő felkészítését szolgálta. A két autóbusznyi résztvevő először a Mányán található természetvédelmi terület madárvilágának sajátosságaival ismerkedett meg két szakavatott ornitológus, a mányai területért felelős koordinátor, Gúgh János és a komáromi Duna Menti Múzeum zoológusa, Bucz Veronika vezetésével. A magaslesről történő távcsöves megfigyelések, a terület egy részének bejárása, a bemutató foglalkozások sok érdekeset árultak el az itt honos madárvilágról, valamint védett terület hasznosításáról.
Az út következő állomása a ma már Verebély részét képező Felsőaha község tájháza volt, melyet a Zsitva-mente néprajzi értékeit összegyűjtő Jókai Mária és a Kincskereső mozgalmat másfél évtizede irányító Szanyi Mária néprajzkutató-pedagóguspáros mutatott be a résztvevőknek. A népi bútorokról, használati tárgyakról, viseletekről gazdag és színes ismertetőt kaptak a diákok, akiknek a kiállítási anyagból leginkább a nappal asztalként, éjszaka ágyként használatos bútordarab, illetve a lányok egykori viselete nyerte meg a tetszését. Aháról az autópálya árnyékában vezető kacskaringós utakon Kalász, Nagylapás és Pográny érintésével jutott el a csoport az alsóbodoki zarándokközpontba.
A központ éttermében elfogyasztott jóízű ebéd után a mártírpolitikus életét bemutató múzeumot tekintették meg a résztvevők, ahol Pék László szólt Esterházy János életének állomásairól: nyitraújlaki éveiről, politikai pályafutásáról, népe iránti szolgálatáról, letartóztatásáról és börtönéveiről, egyre mélyülő hitéből fakadó mártíromságáról. A kálvária úton felballagva jutottak el a csoport tagjai a Szent Kereszt Felmagasztalása templomhoz, majd a sírkápolnában kegyelettel adóztak Esterházy János emlékének. Itt emlékeztek meg Paulisz Boldizsárról a zarándokközpont létrehozójáról is, aki ma már szintén a sírkápolnában nyugszik, s akiről Molnár Imre, Esterházy életének legavatottabb kutatója mondta: „előre néző ember volt, olyan, aki engedte, hogy szívét, eszét és kezét a Gondviselés vezesse egyre nagyobb kihívások irányába és útjára”. A diákok további tájékoztatást kaptak a mártírpolitikus hamvainak hazahozatalának körülményeiről, boldoggáavatásának folyamatáról, valamint a zarándokközpont rendezvényeiről.
A tanulmányút Alsóbodokról a Nagyvezekényi csata emlékhelyére vezetett. Az utolsó kilométernyi utat pirosló gyümölcsökkel teli cseresznyefák szegélyezték. A cseresznyéző helyiek elmondták, hogy az emlékmű közelébe tervezett szélerőművek elhelyezése miatt napjainkban petíciót indítottak. A monumentális bronz oroszlánszobrot 1897-ben állították egy régi gúla alakú oszlop helyére, mely alkotás az 1652-es török-magyar összecsapásnak állít emléket. Csámpai Ottó, a nagyszombati egyetem tanára a vezekényi csatát így mutatja be: „Ali Musztafa esztergomi bég fosztogató hadjáratáról, miután feldúlták Aranyosmarót térségét, erre vonult vissza négyezer fős seregével és gazdag zsákmánnyal megrakott szekerekkel. Forgách Ádám érsekújvári főkapitány fegyvereseket toborzott, akikhez a Zsitva-völgye falvainak lakóin kívül az Esterházy család nyolc tagja is csatlakozott. A kegyetlen
mészárlást követő csatában több magas rangú török esett el, a török sereg elmenekült, hátrahagyva 150 magyar rabot és a több szekérnyi zsákmányt“. A család egyik későbbi leszármazottja Esterházy Péter író a Harmonia caelestis művében „ócska kis vezekényi csatának” nevezi ezt az ütközetet. Egy valami azonban mégis különlegessé teszi: az Esterházy családnak négy tagja is elesett a csatában. Őket a gróf Esterházy Miklós nádor által Nagyszombatban építtetett pazar díszítésű barokk Keresztelő Szent János katedrális kriptájában temették el nagy pompával. Az Esterházyakat addig ugyanis sokszor vádolták azzal, hogy nem hullajtották vérüket századokon át a hazáért. A négy fiú temetése alkalmat adott az Esterházyaknak annak kidomborítására, hogy a pogány török elleni harcban e főúri család ekkora áldozatot hozott.
A tanulmányút további helyszíne a nemzeti örökség listáján szereplő Garamszentbenedeki apátság, mely egy háromhajós, kéttornyos gótikus bazilikából és az apátsági kolostoregyüttesből áll. A helyi idegenvezetők bemutatták a templom vallási és művészeti értékeit, a Mátyás királytól a templomnak ajándékozott Szent Vér ereklyét, a Léva melletti csatában elesett Koháry István családi síremlékét, a kolostori könyvtárat. Az 1881-es tűzvész során az apátság leégett, mely után megmaradt értékeinek egy részét Esztergomba szállították és máig a városban található Keresztény Múzeumban őrzik. A résztvevők megismerhették a kolostoregyüttes azon időszakát is, amikor az 1950-es években ide internálták a betiltott szlovákiai apáca- és szerzetesrendek tagjainak nagy hányadát.
A szakmai kirándulás utolsó állomása a lévai Barsi Múzeum kihelyezett tárlataként megtekinthető tegzesborfői sziklalakások voltak. Az egyik telken álló, vulkáni tufarétegekbe vájt épületegyüttest – lakásokat, pincéket, kamrákat istállókat a látogatók is megtekinthetik. Csoportunk számára a népi építészet ezen védett emlékeit, melyek veszély esetén egykor menedékhelyül is szolgáltak a lakosság számára, Pleva Péter történész-idegenvezető mutatta be.
A Mentor Tehetségsegítő Tanács vezetői reménykednek, hogy a felvidéki természettudományi diákversenyek lebonyolítása mellett a jövőben is alkalom nyílik olyan programok – természetjárás, botanikai- és madármegfigyelés, múzeumlátogatás, szakmai előadások, bemutatók, felkészítők – jelenléti formában történő megvalósítására, melyekkel segítheti a magyar iskolák természettudományok iránt érdeklődő felső tagozatos diákjainak szakmai fejlődését. A tanulmányút szervezésében Szanyi Mária, Narancsik Szilvia, Győző Andrea, Horváth Judit vállaltak feladatokat. A megvalósításhoz szükséges anyagi forrásokat a Mentor TT Nagyszombat megye Önkormányzata és a Nemzeti Tehetség Program pályázati támogatásának köszönhetően biztosította.
Pék László, Mentor TT