Hungarikum Pedagógus Műhely – Felhívás

Pályázati felhívás a „Hungarikum Pedagógus Műhely” munkájához való csatlakozásra

A Lakiteleki Népfőiskola Alapítvány – a Nemzeti Művelődési Intézet szakmai támogatásával – pályázatot hirdet alapfokú és középfokú oktatási intézményekben dolgozó pedagógusok számára a „Hungarikum Pedagógus Műhely” munkájához való csatlakozásra.

A megvalósuló program szakmai előzménye:

Az eddigi Kárpát-medencei tapasztalatok alapján megállapítható, hogy több olyan iskolai közösség is van már, ahol a települési értéktár létrehozása után az értékekről szóló ismeretek valamilyen formában megjelentek az alap vagy középfokú oktatásban.

A program célja:

A Népfőiskola Alapítvány pályázati felhívásának célja, hogy összegyűjtse azokat a „jó gyakorlatokat”, amelyek bemutatják, hogyan lehet a települési értéktárak tartalmát megjeleníteni az oktatásban. Keressük azokat a pedagógusokat, akik valamilyen módszertani elképzelés alapján mindezt már megvalósították. Azt szeretnénk, ha a Kárpát-medence területén dolgozó pedagógusok megismernék egy módszertani elképzeléseit, és a tapasztalatokat hasznosítani tudnák a saját intézményeikben.

A program egyik legfontosabb célkitűzése, hogy nyilvánosságra kerüljenek azok az alternatív lehetőségek, amelyek azt mutatják be, hogy ezeket alkalmazva bármely iskolai közösség a saját környezetében, a saját települési értékeire vetítve tudja ezeket alkalmazni.

A pályázók köre:

  • A Kárpát-medence alap és középfokú oktatási intézményeiben dolgozó pedagógusok

A pályázat tartalma:

  • a pedagógus szakmai önéletrajza
  • motivációs leírás arról, hogy miért tartja fontosnak a települési értéktárak megjelenítését az oktatásban
  • a pedagógus által alkalmazott módszertan részletes leírása
  • a módszertani leírásnak tartalmaznia kell azt a megoldást is, amely alapján a települési értéktár tartalma felhasználásra kerül

A pályázat benyújtásának határideje: 2021. november 30.

A pályázat benyújtása elektronikus úton történik, a zsolt.horvath.dr@gmail.com email címre, a levél tárgyaként tüntessék fel: Hungarikum Pedagógus Műhely

Print Friendly, PDF & Email

Next Post

Kincskeresők esszépályázat - Felhívás

ked nov 16 , 2021
A Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége, a Mentor TT és a Kincskeresők Tájegységi Értéktár idén is meghirdeti a Kincskeresők – helyi értékeket kutató diákok esszépályázatát. Pályázni lehet a szlovákiai magyarság tájaihoz, településeihez, közösségeihez, személyiségeihez kapcsolódó munkákkal, családtörténettel vagy bármilyen tetszés szerint választható helytörténeti témával. Pályázni lehet továbbá a Kincskeresők korábbi (1–15.) […]